Az egyiküknek néhány hónap adatott a pápai szolgálatból, mielőtt kivégezték. A másik évszázadokkal később a szegények között kereste Krisztust, és egy olyan korban beszélt az Egyház megújulásáról, amikor erre talán kevesen akartak hallgatni. II. Szixtusz pápa és Szent Kajetán története arra figyelmeztet, hogy a hit áldozatot követel.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Augusztus 7-én több szentre is emlékezik a katolikus Egyház. Közöttük van II. Szixtusz pápa és vértanútársai, valamint Szent Kajetán áldozópap. Két történet. Két korszak.
És ugyanaz a kérdés: mennyit ér nekünk valójában az, amiben hiszünk?
Egy pápa, akinek alig jutott idő
II. Szixtusz 257-ben került Szent Péter székébe. Nem békés időszakban.
Valerianus császár uralkodása alatt ismét felerősödött a keresztényüldözés. A kereszténység vállalása ekkor nem társadalmi identitás vagy vasárnapi szokás volt. Könnyen jelenthette a szabadság, a vagyon vagy akár az élet elvesztését.
Szixtusz pápasága mindössze körülbelül tizenegy hónapig tartott.
258-ban katonák törtek rá, miközben híveit tanította. A pápát és diakónusainak többségét kivégezték.
Nem volt hosszú pontifikátus.
Nem maradt ideje évtizedeken át építkezni, terveket megvalósítani, intézményeket átalakítani.
Maradt viszont valami, ami ennél sokkal nehezebben múlik el: a tanúságtétel.
Mert vannak pillanatok, amikor az embernek már nem azt kell elmondania, mit gondol a hitről. Hanem azt kell eldöntenie, hajlandó-e kitartani mellette akkor is, amikor annak következménye van.
II. Szixtusz kitartott.
A kereszténység nem kényelmi szolgáltatás
A vértanúk történeteit ma könnyű biztonságos távolságból olvasni.
Kétezer év választ el bennünket tőlük.
Csakhogy az általuk feltett kérdés egyáltalán nem történelmi.
Mit ér a meggyőződésünk, ha csak addig tart, amíg nem kerül semmibe?
Mit ér az igazsághoz való ragaszkodás, ha az első kellemetlenségnél félretesszük?
És mit ér a hit, ha kizárólag akkor vállaljuk, amikor nem jár érte sem gúny, sem veszteség, sem konfliktus?
A keresztény embernek természetesen nem kell keresnie a szenvedést. A mártíromság nem öncél.
De van valami, amit a vértanúk nagyon világosan tudtak: nem minden eladó.
Van, amit nem lehet pozícióra, biztonságra vagy nyugalomra cserélni.
Kajetán más csatatéren harcolt
Évszázadokkal később Szent Kajetánnak már egészen más kihívással kellett szembenéznie.
1480-ban született Vicenzában, előkelő családban. Tanult ember volt, jogi doktorátust szerzett, és akár kényelmes egyházi karrier is várhatott volna rá.
Ő azonban másfelé indult.
Papként különös figyelemmel fordult a betegekhez és a szegényekhez. Az Egyház megújulását nem hangzatos jelszavakban képzelte el, hanem az evangélium radikálisabb megélésében.
Társaival létrehozta a később teatinusokként ismert közösséget.
Kajetán számára a reform nem azt jelentette, hogy mindent le kell rombolni, ami régi.
Hanem azt, hogy vissza kell térni ahhoz, ami eredeti.
Krisztushoz.
Talán ma is ez lenne a valódi reform
Szeretünk rendszereket hibáztatni.
Egyházat. Politikát. Intézményeket. Közösségeket.
Sokszor joggal.
De minden valódi megújulásnak van egy kellemetlen kiindulópontja: előbb-utóbb elér hozzánk.
Nemcsak azt kérdezi meg, mit kellene másoknak másképpen csinálniuk.
Hanem azt is:
én mit csinálok másképpen holnaptól?
Szent Kajetán erre az életével válaszolt.
II. Szixtusz pedig az életét adta a válaszért.
Augusztus 7-e ezért nem pusztán két régen élt szent emléknapja.
Hanem halk figyelmeztetés arra, hogy a kereszténység végső soron soha nem elmélet.
Hanem döntés.
Nap mint nap.
