Vannak életek, amelyekben egyszer csak minden addigi bizonyosság átértékelődik. Skänningei Boldog Ingrid története is ilyen: egy előkelő svéd asszonyé, aki özvegysége után nem új életet akart építeni magának, hanem egyre mélyebben kereste azt, mire hívja őt Isten.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Szeptember 2-án Skänningei Boldog Ingridre emlékezünk.
Ingrid Elofsdotter a 13. századi Svédországban, előkelő családban született. Férje halála után vagyonát és életét egyre inkább Isten szolgálatába állította. Lelki vezetője egy domonkos szerzetes, Dáciai Péter volt, Ingrid pedig zarándokútra indult: Rómában és a Szentföldön is megfordult. A források szerint ezek az utak meghatározóvá váltak lelki életében.
Egy asszony, aki nem elégedett meg a kényelmes hittel
Ingrid hazatérése után nem egyszerűen visszatért korábbi életéhez.
Skänningében domonkos női közösséget hozott létre, és 1281-ben megalapította a Szent Márton-kolostort. A hagyomány szerint ő volt Svédország első domonkos apácája, és az általa alapított közösség első elöljárója lett. Egy évvel később, 1282. szeptember 2-án halt meg.
Élete kívülről talán lemondások sorozatának tűnik.
Pedig valójában döntések sorozata volt.
Döntés arról, hogy az ember nem feltétlenül ott találja meg élete értelmét, ahol a világ szerint keresnie kellene. Döntés arról, hogy a vagyon nem feltétlenül biztonság, a rang nem feltétlenül szabadság, és egy jól berendezett élet sem feltétlenül teljes élet.
Ingridnek volt mit elveszítenie.
És éppen ezért jelent valamit, hogy képes volt elengedni.
Nem lett belőle világtörténelmi szereplő
Ingrid tisztelete halála után gyorsan elterjedt Svédországban. Szenttéavatási eljárása a 15. század elején megindult, liturgikus tiszteletét később engedélyezték, bár a formális kanonizációs folyamat nem jutott el a szentté avatásig. Ezért helyesebb Skänningei Boldog Ingridként említeni. A reformáció idején kolostora megszűnt, ereklyéinek sorsa pedig bizonytalanná vált.
Mégsem tűnt el.
Több mint hétszáz évvel később is emlékezünk egy asszonyra, aki nem hadsereget vezetett, nem birodalmat épített, és nem politikai hatalmat szerzett.
Egy közösséget épített.
Imádkozott.
Szolgált.
És amikor felismerte, hogy Isten többre hívja, volt bátorsága elindulni.
Néha nekünk sem többet kell szereznünk
Boldog Ingrid története különösen mai.
Mert mi többnyire azt kérdezzük: mit kell még megszereznem ahhoz, hogy teljes legyen az életem?
Több biztonságot? Több pénzt? Több elismerést? Még egy eredményt?
Ingrid élete ezzel szemben egy másik kérdést tesz fel:
mi az, amit talán éppen el kellene engednem ahhoz, hogy meghalljam Istent?
Nem mindenkinek kell kolostorba vonulnia. Nem mindenkinek kell elhagynia mindazt, amit addig felépített.
De valamiből mindannyiunknak időről időre ki kell lépnünk.
A félelmeinkből.
A görcsös ragaszkodásból.
A mások véleményétől való függésből.
Abból a hitből, hogy egyedül nekünk kell kézben tartanunk az egész életünket.
Skänningei Boldog Ingrid arra emlékeztet: Isten hívása néha akkor válik hallhatóvá, amikor végre elég csend lesz bennünk ahhoz, hogy meghalljuk.
Imádság
Istenünk, adj nekünk bátorságot felismerni, mi az, amihez fölöslegesen ragaszkodunk. Skänningei Boldog Ingrid példájára taníts bennünket arra, hogy bizalommal kövessük hívásodat, és életünkből azt adjuk tovább másoknak, amit Tőled kaptunk.
Ámen.
