Vasárnap tartja a katolikus egyház a szegények tizedik világnapját. XIV. Leó pápa üzenete nem egyszerű adakozási felhívás. Sokkal többről szól: arról, hogy a keresztény ember képes-e észrevenni a másik nyomorúságát, és jelent-e valódi menedéket annak, aki bajban van. Mert lehet szépen beszélni a szeretetről. Csak éppen Krisztus nem beszédet kért tőlünk.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Vasárnap megint megtelnek a templomok. Lesznek imádságok, felhangzik az evangélium, a hívek békét kívánnak egymásnak, majd a mise végén mindenki elindul hazafelé.
És talán elmegyünk valaki mellett, akinek aznap nem jutott meleg étel.
Vagy egy idős ember mellett, aki egész héten arra várt, hogy valaki becsöngessen hozzá.
Esetleg észre sem vesszük azt az édesanyát, aki a hónap közepén már azon számolgat, miből vesz vacsorát a gyerekeinek.
Nem azért, mert rossz emberek vagyunk.
Hanem mert megtanultunk nem odanézni.
A szegénységnek arca van
November 15-én tizedik alkalommal tartják meg a szegények világnapját, amelyet Ferenc pápa kezdeményezésére vezettek be a katolikus egyházban.
XIV. Leó pápa az idei üzenet középpontjába a 14. zsoltár gondolatát állította: az Úr a szegények menedéke.
De a pápa nem áll meg annál, hogy Isten vigaszt nyújt a szenvedőknek.
A keresztényeket szólítja meg.
Azt kéri, gondolkodjunk el azon, hogy közösségeink valóban menedéket jelentenek-e a rászorulóknak. Elmegyünk-e közéjük? Meghallgatjuk-e őket? Ismerjük-e egyáltalán a nevüket?
Kényelmetlen kérdések.
Különösen egy olyan korban, amikor könnyebb megosztani egy megható történetet a közösségi médiában, mint felmenni a harmadik emeletre meglátogatni a magányos szomszédot.
Pedig a szegénység nem puszta statisztika.
Van neve. Arca. Története.
És sokszor ott él mellettünk.
Nem minden szegény ember koldul az utcán
Amikor szegénységről beszélünk, többnyire hajléktalanokra, éhezőkre, rossz körülmények között élő családokra gondolunk.
Pedig a nélkülözésnek sok arca van.
Szegény az az idős ember is, akinek lenne mit ennie, de nincs kivel leülnie az asztalhoz.
Szegény az a gyermek, akinek a szülei minden erejükkel dolgoznak, mégis alig marad idejük vele beszélgetni.
És szegény lehet az is, aki látszólag mindennel rendelkezik, de elveszítette a reményt, hogy bárkinek fontos lehet.
Ez nem jelenti azt, hogy a lelki magányt össze kellene mosni az anyagi nyomorral. Aki éhezik vagy fűtetlen lakásban él, annak elsősorban ételre, melegre és biztonságra van szüksége.
De az emberi nyomorúságot sem lehet kizárólag pénzzel orvosolni.
Néha egyetlen látogatás, egy telefonhívás vagy egy figyelmes kérdés többet jelent, mint gondolnánk.
Krisztus nem kérdezte, megérdemli-e a segítséget
Az evangélium egyik legmegrendítőbb tanítása az utolsó ítéletről szóló példabeszédben hangzik el.
Jézus az éhezők, a szomjazók, az idegenek, a betegek és a foglyok iránt tanúsított magatartásunkat állítja elénk.
Nem azt kérdezi, milyen szépen tudtunk beszélni a hitünkről.
Azt kérdezi számon, hogyan bántunk azokkal, akiknek szükségük volt ránk.
„Éhes voltam, és adtatok ennem.” (Mt 25,35)
Ez a keresztény élet egyik legvilágosabb mondata.
És talán az egyik legnehezebb is.
Mert a segítségnyújtásnak ára van.
Időt, figyelmet, olykor pénzt követel. Néha a kényelmünkből kell feladnunk valamit. Máskor a sértettségünket, az előítéleteinket vagy azt a meggyőződésünket, hogy a másik ember biztosan maga tehet a sorsáról.
A keresztény irgalom nem azt jelenti, hogy minden problémára van kész megoldásunk.
Hanem azt, hogy nem fordítjuk el a fejünket.
A szeretet nem helyettesíti az igazságosságot
XIV. Leó pápa üzenetében a társadalmi igazságtalanságra is figyelmeztet.
Arra, hogy a szegények gyakran nemcsak anyagi javaktól, hanem attól a lehetőségtől is megfosztatnak, hogy meghallják a hangjukat.
Ez pedig már nem csupán a személyes jótékonyság kérdése.
A szegények méltóságának védelme közös felelősség. Az államé, az intézményeké, a munkaadóké, a társadalomé és az egyházé is.
Az adomány fontos. A karitatív szolgálat nélkülözhetetlen.
De az igazságtalan helyzeteket nem lehet pusztán alkalmi adakozással megszüntetni.
Nem elegendő karácsony előtt élelmiszercsomagot vinni egy nélkülöző családnak, ha utána egész évben nem érdekel bennünket, miből élnek.
És nem elegendő együttérzést hirdetni, ha közben képtelenek vagyunk meghallgatni azokat, akiknek mások helyett is fel kellene emelniük a hangjukat.
A keresztény társadalmi tanítás nem választja szét az irgalmasságot és az igazságosságot.
Mindkettőt követeli.
Szent Ferenc nem távolról szerette a szegényeket
A pápa idei üzenetében Assisi Szent Ferenc példáját is felidézi.
A szent halálának nyolcszázadik évfordulóján arra emlékeztet, hogy Ferenc nem elégedett meg a szegények iránt érzett részvéttel.
Egy alkalommal ruhát cserélt egy koldussal, és maga is közéjük ült, hogy megtapasztalja életük valóságát.
Nem azért, hogy látványos gesztust tegyen.
Hanem hogy megértse őket.
Ez a különbség a kívülről gyakorolt jótékonykodás és a keresztény testvériség között.
Az egyikben mi adunk valamit a másiknak.
A másikban felismerjük, hogy a másik ember nem kevesebb nálunk.
És talán nekünk is van mit tanulnunk tőle.
Vasárnap ne csak a perselybe tegyünk pénzt
A szegények világnapja nem arra való, hogy egyetlen napra megnyugtassuk a lelkiismeretünket.
Arra való, hogy valami megváltozzon.
Hogy eszünkbe jusson egy rég nem látott rokon. Egy idős szomszéd. Egy nehéz helyzetben lévő család. Valaki, akinek segíthetnénk, csak eddig mindig találtunk fontosabb dolgot.
Nem kell mindenkinek világmegváltó terveket készítenie.
Elég lehet egy bevásárlás. Egy meghívás vasárnapi ebédre. Egy tartós segítségnyújtás egy családnak. Vagy az, hogy nemcsak adományozunk, hanem személyesen is jelen vagyunk.
Mert a keresztény hit nem attól lesz hiteles, hogy milyen hangosan valljuk meg.
Hanem attól, hogy mit kezdünk vele hétfő reggel, amikor már véget ért a szentmise.
Isten a szegények menedéke. De vajon mi azok vagyunk-e?
Ez XIV. Leó pápa üzenetének legfontosabb kérdése.
És erre nem a templom falai között kell megtalálnunk a választ.
Hanem odakint.
Ott, ahol valaki még mindig arra vár, hogy észrevegyék.
A cikk alapjául az alábbi elsődleges egyházi dokumentumok szolgálnak:
