A jelenség annyira elterjedtté vált, hogy külön neve is van. A phubbing az angol phone és snubbing szavak összevonásából született, és arra a helyzetre utal, amikor valaki személyes társas helyzetben a telefonjára fordítja a figyelmét a vele lévő ember helyett. Párkapcsolatban ezt partner phubbingnak nevezik.

Egy szeptemberben megjelent kutatás most azt vizsgálta, milyen kapcsolatban állhat ez a hétköznapi szokás az önértékeléssel, a párkapcsolaton belül megélt magánnyal és a pszichológiai jólléttel.

Amikor a telefon lesz a harmadik fél

A Journal of Community Psychology folyóiratban megjelent tanulmány 1627, 18 és 35 év közötti fiatal felnőtt bevonásával készült. Valamennyien párkapcsolatban éltek, de nem voltak házasok. A résztvevők többsége egyetemista volt.

A válaszokból az is kiderült, mennyire természetessé vált a mobil jelenléte a mindennapi helyzetekben. A megkérdezettek 73,1 százaléka étkezés közben is használta a telefonját, 38,1 százalék pedig arról számolt be, hogy a párjával folytatott személyes beszélgetések alatt is ellenőrzi a készüléket.

Önmagában természetesen egyetlen üzenet elolvasása sem jelenti azt, hogy baj van egy kapcsolatban. Más lehet azonban a helyzet, ha a figyelem rendszeresen kettészakad, és a másik ember újra meg újra azt éli meg, hogy a kijelző fontosabb nála.

Ott van mellettünk, mégis magányosak lehetünk

A kutatás egyik érdekes eredménye éppen a romantikus magányhoz kapcsolódik. Ez nem azt jelenti, hogy valakinek nincs párja. Éppen ellenkezőleg: úgy is megjelenhet a magány érzése, hogy közben kapcsolatban élünk valakivel.

A vizsgálatban a partner phubbing magasabb szintje alacsonyabb önértékeléssel és nagyobb romantikus magánnyal járt együtt. A kutatók modelljében az önértékelés és a romantikus magány közvetítő szerepet játszott a partner telefonhasználata és a pszichológiai jóllét közötti összefüggésben.

Ennek hétköznapi oldala könnyen elképzelhető. Ha valaki rendszeresen azt tapasztalja, hogy beszélgetés közben a párja tekintete újra és újra a kijelzőre vándorol, felmerülhet benne: valóban érdekli, amit mondok? Fontos vagyok neki? Figyel rám egyáltalán?

A telefon ilyenkor nem pusztán egy tárgy az asztalon. A figyelemért versengő szereplővé válhat.

Nem arról van szó, hogy a telefon tönkreteszi a kapcsolatokat

A kutatás eredményeit ugyanakkor érdemes óvatosan értelmezni. A vizsgálat keresztmetszeti volt, vagyis egy adott időpontban mérte fel a résztvevők tapasztalatait. Emiatt nem bizonyítja, hogy a telefonozás okozza az alacsonyabb önértékelést, a magányt vagy a rosszabb lelki jóllétet.

A kutatók maguk is felhívják erre a figyelmet. Az eredmények összefüggéseket mutatnak, ok-okozati kapcsolat megállapításához további, hosszabb időn át végzett vagy kísérleti vizsgálatokra lenne szükség.

Az is fontos korlát, hogy a minta elsősorban fiatal, heteroszexuális, nem házas emberekből állt, és sokan közülük egyetemisták voltak. Az eredményeket ezért nem lehet automatikusan minden korosztályra és minden párkapcsolatra kiterjeszteni.

Talán nem a képernyőidő a legfontosabb kérdés

A tanulmány mégis ráirányítja a figyelmet valamire, amihez nem kell kutatónak lenni: egy párkapcsolatban nemcsak az számít, mennyi időt tölt két ember egymás mellett, hanem az is, mennyire vannak jelen abban az időben.

Lehet valaki ugyanabban a szobában, ugyanazon a kanapén, mégis kilométerekre a másiktól, ha a figyelme folyamatosan máshol jár.

A megoldás valószínűleg nem az, hogy minden telefont száműzni kell a lakásból. Sokkal inkább érdemes észrevenni azokat a helyzeteket, amelyekben a másik ember joggal várhat osztatlan figyelmet. Egy vacsora, egy fontos beszélgetés vagy akár húsz nyugodt perc este sokkal többet jelenthet, ha közben egyik félnek sem kell egy kijelzővel versenyeznie.

A telefon arra készült, hogy összekössön bennünket másokkal. Néha azonban éppen az lehet a legjobb döntés, ha letesszük – és arra az emberre nézünk, aki már ott ül mellettünk.