Az Eximbank egyes ügyei miatt már a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálódik, miközben több mint ezermilliárd forintnyi állami finanszírozás került a figyelem középpontjába. A büntetőjogi felelősségről majd a hatóságok döntenek, de ettől függetlenül felmerül egy nehezebb kérdés is: milyen alapon vállalhat az állam ekkora kockázatot a köz pénzével, és milyen felelősséggel tartozik ezért azoknak, akik végső soron viselik a következményeket?
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
Az Eximbank állami tulajdonú pénzintézet, amelynek egyik fő feladata a magyar export és a külpiacra lépő vállalkozások finanszírozása, illetve az ezekhez kapcsolódó garanciák biztosítása. Saját adatai szerint 2025 végén közel 4000 milliárd forintos mérlegfőösszeggel működött, és abban az évben 1123 milliárd forintnyi új hitelt folyósított.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium az Eximbank átvilágítása után négy ügyben tett feljelentést. A kormány összesítése szerint ezek összesen 1123 milliárd forintnyi finanszírozást érintenek. A legnagyobb tétel az egyiptomi vasúti projekt 640 milliárd forinttal, ezt követi az Észak-Macedóniának nyújtott 360 milliárdos államhitel, egy Zambia és Kongó közötti infrastruktúra-fejlesztés 63 milliárddal, valamint a Sofitelhez kapcsolódó, 60 milliárd forintos ügylet.
Az 1123 milliárd forint nem bizonyított kárösszeg. Ekkora értékű ügyletek körülményeit kifogásolja a jelenlegi kormány, és ezek egy részénél büntetőjogi kérdések is felmerültek.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt folytat eljárást, augusztus 31-én pedig több ezer oldalnyi, a minisztériumi átvilágítás során összegyűjtött dokumentumot foglalt le. A rendőrség egyelőre nem nevezett meg gyanúsítottat.
A kockázat önmagában nem rendellenesség
Egy exportbank működésének természetes része a kockázatvállalás. Éppen azért létezik, hogy olyan magyar külpiaci üzletekhez is finanszírozást tudjon biztosítani, amelyekbe egy kereskedelmi bank csak jóval szigorúbb feltételekkel, vagy egyáltalán nem szállna be.
Ezért az Eximbank ügyeiben sem az az igazán érdekes kérdés, hogy volt-e kockázat. Hanem az, hogy arányban állt-e a várható haszonnal, megfelelő biztosítékok védték-e az államot, és szakmai alapon születtek-e a döntések.
A tét azért nagyobb egy magánbank ügyleténél, mert bizonyos exporthitel- és garanciakonstrukciók mögött maga a magyar állam áll. Ha egy ilyen vállalás jól sikerül, munkahelyet, exportbevételt és új piacokat hozhat Magyarországnak. Ha rosszul, a veszteség egy része már nem pusztán egy bank üzleti problémája.
Innen nézve az Eximbank körüli vita nem elsősorban banktechnikai kérdés. Sokkal inkább arról szól, hogyan választja szét egy állam a gazdaságpolitikai kockázatvállalást a felelőtlen pénzosztástól.
A jelenlegi kormánynak természetesen politikai érdeke is fűződik ahhoz, hogy elődje vitatható döntéseit feltárja. Emiatt a minisztériumi állításokat sem szabad automatikusan bizonyított tényként kezelni. A nyomozó hatóságnak kell megállapítania, történt-e egyáltalán bűncselekmény.
De ettől függetlenül van egy kérdés, amelyre akkor is választ kellene kapnunk, ha végül senki ellen nem emelnek vádat.
Ha az állam száz- és ezermilliárdos üzleti kockázatokat vállal a nevünkben, mennyit tudhatunk arról, hogy ki, milyen szakmai érvek alapján és milyen biztosítékok mellett mondott igent ezekre az ügyletekre?
Mert az állami bank különleges helyzetben van: vállalhat olyan kockázatot, amelyből az egész ország nyerhet.
Éppen ezért kellene minden más banknál pontosabban megmagyaráznia azt is, amikor a kockázatot végül az ország viseli.
