Uram,
itt vagyok előtted úgy, ahogy vagyok.

Nem összeszedetten, nem mindig türelmesen, nem minden kérdésemre választ találva, hanem azokkal a gondolatokkal együtt, amelyek már reggel óta bennem zakatolnak, azokkal a terhekkel, amelyeket talán senkinek sem mondok el, és azokkal a félelmekkel is, amelyeket még magam előtt is igyekszem kisebbnek mutatni.

Te azonban ismersz.

Tudod, mi az, ami valóban fáj, mi az, amitől elfáradtam, és azt is, melyik az a teher, amelyet már régen le kellett volna tennem eléd, mégis újra és újra magammal cipelem, mintha minden rajtam múlna.

Pedig nem minden rajtam múlik.

Segíts ma ezt elhinni.

Adj bölcsességet ahhoz, hogy megtegyem, amit meg kell tennem, de adj alázatot ahhoz is, hogy felismerjem: vannak dolgok, amelyeket nem tudok megoldani, emberek, akiket nem tudok megváltoztatni, és utak, amelyek végét még nem láthatom.

Ne engedd, hogy a bizonytalanság elvegye a békémet.

Amikor türelmetlen vagyok, lassíts le.
Amikor félek, emlékeztess arra, hogy nem vagyok egyedül.
Amikor elfáradok, adj erőt ahhoz, hogy ne feladjam, hanem megálljak egy pillanatra melletted.

És amikor azt érzem, hogy túl sok minden nehezedik rám egyszerre, taníts meg arra a legegyszerűbb mondatra, amelyet olyan nehéz kimondani:

Uram, ezt most rád bízom.

Nem azért, mert nem érdekel.
Nem azért, mert menekülni akarok.
Hanem azért, mert tudom, hogy vannak terhek, amelyek az én vállamnak túl nehezek, a Te kezedben azonban nem vesznek el.

Kérlek, őrizd ma azokat, akiket szeretek, vezesd azokat, akikért aggódom, és légy közel azokhoz is, akiknek most nincs erejük imádkozni.

Én pedig hadd menjek végig ezen a napon úgy, hogy ne a félelem vezessen, hanem a bizalom; ne a zaj mondja meg, merre induljak, hanem az a halk bizonyosság, hogy bármit hozzon is ez a nap, Te már ott vagy előttem.

Ámen.