A magyar válogatott támadóval a kezdőcsapatban futott ki a gyepre a Galatasaray a Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. A török alakulat már az első negyedórában kialakította a végeredményt, így egymás után a második sikerét ünnepelhette a legrangosabb európai kupasorozatban.
Hetediknap a Google Keresőben
Kérjük állítsa be, hogy a hetediknap.hu mindenképpen megjelenjen a találatai közt!
A találkozó 12. percében szerzett vezetést az isztambuli gárda: Sallai Roland jobb oldali beadását követően a német védők bizonytalanul takarítottak el a kapu elől, a lecsapó Alekszej Batrakov pedig 11 méterről a bal felső sarokba bombázott. Az orosz futballista három perccel később ismét betalált, amikor Davinson Sánchez tért ölelő átadásából kilépve a kapus lábai között gurított a hálóba.
A beszámolók szerint a kétgólos fórt kiépítő házigazdák a szünetig továbbra is folyamatos nyomás alatt tartották ellenfelüket, ám újabb gólt nem tudtak szerezni. A második játékrészben a Stuttgart ragadta magához a kezdeményezést, de Deniz Undav 11 méteres lövését Uğurcan Çakır óriási bravúrral hárította a jobb alsó saroknál. A 75. percben Undav lécet eltaláló próbálkozása után Chris Führich ugyan a kapuba tekert, ám a találatot les miatt elvették. A hajrában Dzenan Pejcinovic ziccerét is védte a törökök kapusa, így a Galatasaray megőrizte a 2–0-s vezetést a mérkőzés végéig.
Forrás: Origo





