A reformáció utáni Európában a hit kérdéseiről nem pusztán tudományos viták folytak. Vallási ellentétek országokat, közösségeket és családokat választottak szét. Róbert ebben a feszült világban lett a katolikus teológia egyik legjelentősebb képviselője.

Nagy művében, a Kontroverziákban a kor vitatott hitbeli kérdéseit dolgozta fel. Nem elégedett meg azzal, hogy megismételje, amit mások mondtak: tanulmányozta az ellenérveket, a Szentírást és az egyházatyák írásait, mert úgy gondolta, hogy az igazságot nem lehet tudatlansággal megvédeni.

Ez nekünk is üzen valamit:

Nem attól lesz igazunk, hogy hangosabban beszélünk. És nem attól védjük jól a hitünket, hogy legyőzzük a másikat egy vitában.

Róbert számára a tudás nem öncél volt. Azt akarta, hogy az emberek jobban megértsék, miben hisznek és miért.

1599-ben bíborossá nevezték ki, később Capua érseke lett. Magas egyházi tisztségei ellenére egyszerű életet élt, és különös figyelemmel fordult a szegények felé. XVI. Benedek pápa később úgy fogalmazott róla: Bellarmin számára az Egyház valódi megújulása mindig az ember saját megtérésével kezdődött. Talán ez életének egyik legfontosabb öröksége.

Könnyű megmondani, mi nincs rendben másokkal. Könnyű észrevenni az Egyház, a világ, a közösség vagy éppen a mellettünk élő ember hibáit.

Sokkal nehezebb feltenni a kérdést:

nekem miben kell változnom?

Bellarmin Szent Róbert hosszú élete végén sem a rangot vagy a tekintélyt tartotta a legfontosabbnak. Lelki írásaiban újra és újra arra hívta az embert, hogy vizsgálja meg saját életét, ne ragaszkodjon görcsösen a földi javakhoz, és tanuljon egyszerűen, szeretetben élni.

1621. szeptember 17-én halt meg Rómában. XI. Piusz pápa 1930-ban szentté avatta, egy évvel később pedig az Egyház tanítói közé emelte.

Négyszáz évvel később talán éppen azért érdemes rá figyelnünk, mert ma is rengeteg vita vesz körül bennünket.

Ő arra emlékeztet: az igazság szeretete nem ugyanaz, mint a viták szeretete.

Lehet úgy is kiállni azért, amiben hiszünk, hogy közben tanulunk, gondolkodunk, meghallgatjuk a másikat – és mindenekelőtt önmagunkon kezdjük a változást.

Mai útravaló: Mielőtt ma megpróbálnánk megváltoztatni valaki más véleményét, kérdezzük meg magunktól, van-e valami, amiben először nekünk kellene változnunk?