Egy hetvenes éveiben járó, Carolyn keresztnevű nőt helyeztek örök nyugalomra az új-dél-walesi Springwood temetőben egy úgynevezett „living coffinban”, vagyis élő koporsóban. Ausztráliában ez volt az első ilyen temetés.

A holland Loop Biotech által kifejlesztett koporsó micéliumból – a gombák föld alatti fonalhálózatából – és mezőgazdasági hulladékból származó kenderrostból készül. Nem kivágják vagy összeszerelik: megfelelő körülmények között körülbelül egy hét alatt növesztik formára.

A gyártó szerint a földbe kerülve nagyjából 45 nap alatt lebomlik, majd a talaj részévé válik. Európában és az Egyesült Államokban már több ezer hasonló temetés történt.

Carolyn férje szerint a választás illeszkedett felesége természethez való viszonyához: a család olyan búcsút szeretett volna, amelyben az ember halála után is „visszaad valamit” a környezetnek.

Már a temetésnél is számít az ökológiai lábnyom

A környezettudatos temetkezés iránt egyre nagyobb az érdeklődés. A cél sok esetben az, hogy kevesebb tartós anyag, vegyszer és energia felhasználásával történjen a búcsúztatás, a test pedig természetesebb módon térhessen vissza a földbe.

A micéliumkoporsó mögött gondolhatnánk, hogy csak egyszerűen egy meghökkentő technológiai ötlet áll. Valójában mélyen elgondolkodtató: ha életünk során figyelünk arra, milyen nyomot hagyunk a bolygón, számít-e, milyen nyomot hagyunk akkor, amikor már nem élünk?

A természethez való viszony már nem csak környezetvédelmi kérdés

Érdekes módon szinte ugyanekkor jelent meg a Vatikáni Nemzetközi Teológiai Bizottság új dokumentuma is Caring for Our Common Home címmel. A két esemény természetesen nem kapcsolódik közvetlenül egymáshoz, mégis hasonló kérdés körül forog.

A dokumentum szerint a teremtett világhoz való viszony keresztény szemszögből nem pusztán környezetvédelmi, hanem erkölcsi és teológiai kérdés is: az ember nem a természettől elkülönülten létezik, hanem annak részeként, felelősséggel tartozva érte.

A gombából növesztett koporsó egy másfajta gondolkodást is megmutat a temetkezésről.

Lehet-e a természetes lebomlást nem a test méltósága elvesztésének, hanem éppen a természet körforgásába való visszatérésnek tekinteni?

Erre nyilván mindenkinek más lesz a válasza. De az biztosnak látszik, hogy az ökológiai gondolkodás lassan már életünk utolsó döntéseit is eléri.