Vannak barátságok, amelyek addig tartanak, amíg minden rendben van. És vannak emberek, akik akkor is megmaradnak mellettünk, amikor a helyzetünk már kényelmetlen, amikor nincs belőlünk hasznuk, sőt akár kellemetlenséget is jelenthet, ha vállalnak bennünket.

Szent Oneziforosz ilyen ember volt.

Az Újszövetség keveset beszél róla, mégis néhány mondat elegendő ahhoz, hogy tudjuk, milyen ember lehetett. Pál apostol a Timóteushoz írt második levelében különös szeretettel emlékezik meg róla. Az apostol ekkor fogoly volt Rómában, és jól tudta, milyen az, amikor az emberek eltűnnek mellőle.

Oneziforosz azonban nem tűnt el.

Pál arról ír, hogy barátja sokszor felüdítette őt, és nem szégyellte bilincseit. Amikor Rómába érkezett, kereste az apostolt, amíg meg nem találta.

Ebben a néhány szóban benne van a keresztény hűség egyik legszebb képe.

Oneziforosz nem a híres Pál apostolt kereste, akit tömegek hallgattak és akinek missziós útjairól beszélt a fél keresztény világ. A bebörtönzött Pált kereste. Azt az embert, akit láncra vertek, akinek a jövője bizonytalan volt, és akinek a társasága már nem jelentett rangot vagy előnyt.

És amikor megtalálta, nem szégyellte.

Maradni akkor, amikor mások elmennek

Talán éppen ezért olyan időszerű Oneziforosz története.

Könnyű valaki mellett állni, amikor sikeres. Sokkal nehezebb akkor, amikor elesett, támadják, beteg, magányos, elvesztette a munkáját, a tekintélyét vagy egyszerűen már nincs ereje ugyanannak az embernek mutatkozni, aki korábban volt.

A kereszténység azonban nem a kényelmes kapcsolatok vallása.

Jézus újra és újra azok felé fordult, akiktől mások inkább távol maradtak. A beteghez, a kitaszítotthoz, a bűnöshöz, a síróhoz. Oneziforosz pedig ugyanezt tette Pállal: nem azt kérdezte, mit kockáztat azzal, ha felkeresi, hanem azt, szüksége van-e rá a másik embernek.

Nem nagy szavakkal tett tanúságot.

Odament.

Megkereste.

És maradt.

A hűség néha ennyire egyszerű

Az Egyház hagyománya szerint Oneziforosz később az evangélium hirdetője lett, egyes források püspökként is említik, és a hagyomány vértanúhaláláról is beszél. Életének legbiztosabban ismert része azonban továbbra is az a néhány bibliai mondat, amelyet Pál őrzött meg róla.

Talán nincs is szükség többre.

Mert néha egy ember egész életéről elmond mindent az, hogyan viselkedett akkor, amikor egy másik ember bajba került.

Szent Oneziforosz szeptember 6-i emléke ezért nemcsak egy régen élt keresztény alak története. Kérdés nekünk is.

Van-e valaki, akit régóta meg kellene keresnünk?

Van-e valaki, akitől azért távolodtunk el, mert nehézzé vált mellette maradni?

Van-e ember az életünkben, akinek most nem tanácsra, magyarázatra vagy ítéletre lenne szüksége, hanem egyszerűen arra, hogy ne hagyjuk egyedül?

Oneziforosz nem tudta kiszabadítani Pált a bilincseiből.

De nem engedte, hogy egyedül viselje őket.

Néha nekünk sem kell megoldanunk a másik ember életét.

Elég, ha ott vagyunk.

Szent Oneziforosz, könyörögj értünk, hogy legyen bátorságunk hűségesnek maradni akkor is, amikor ez már áldozatot kíván.