Fogorvoshoz menni ma sok családban már nem egyszerű egészségügyi kérdés, hanem pénzügyi döntés is. Közben a közfinanszírozott fogászati alapellátás finanszírozása egyes beavatkozásoknál a tényleges költségek alig harmadát fedezi, és már az egészségügyi államtitkárság is elismeri: a rendszer jelenlegi formájában nehezen fenntartható. A kérdés nemcsak az, lesz-e elég fogorvos, hanem az is, mikor vált természetessé, hogy a fogaink állapota ennyire függjön a pénztárcánktól.

A közfinanszírozott fogászati alapellátás problémái nem újak, most azonban a kormányzat is lépéseket ígér. Popráczy Krisztina, az alapellátásért felelős államtitkár szeptember 3-án egyeztetett a Fogászati Alapellátás Petíció képviselőivel. Az államtitkár szerint számos kezelésnél az állami finanszírozás csak a valós költségek mintegy harmadát téríti meg, miközben az anyagok, a sterilizálás, az eszközök és a bérek ára folyamatosan emelkedik.

Az első intézkedések között szerepel a fiatal fogorvosok bértámogatásának növelése, az országosan elérhető ügyeleti rendszer biztosítása és az iskolafogászat helyzetének rendezése. Emellett állandó fogászati munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata a finanszírozás és a szakellátás problémáinak áttekintése lesz. A NEAK egyébként 2026-ban külön támogatást is biztosít fogorvosi praxisjogok megvásárlására, éppen azért, hogy ne nőjön tovább a betöltetlen körzetek száma.

Mikor lett a fogunk magánügy?

A fogászat furcsa helyet foglal el az egészségügyben. A közfinanszírozott rendszer létezik, alap- és szakellátást is biztosít, miközben több kezelés és eszköz nem teljesen térítésmentes. Így alakult ki az a helyzet, hogy sokak számára a fogorvos és a magánellátás szinte összetartozó fogalommá vált.

Csakhogy a rossz fog nem esztétikai luxusprobléma. A kezeletlen fogszuvasodás fájdalmat, fertőzést és fogvesztést okozhat, a szájüregi betegségek pedig az étkezést, a munkát és az életminőséget is befolyásolják. A WHO szerint ráadásul erős társadalmi különbségek láthatók: az alacsonyabb jövedelmű embereket lényegesen nagyobb arányban érintik a szájüregi betegségek és az ellátáshoz való hozzáférés nehézségei.

Ez az európai adatokban is látszik. 2024-ben azok között, akik szegénységi kockázatnak voltak kitéve, 13,7 százalék nem jutott hozzá a szükséges fogászati ellátáshoz pénzügyi okok, várólista vagy távolság miatt. A jobb helyzetben lévőknél ugyanez az arány 5,1 százalék volt.

És itt van a probléma valódi súlya. Akinek van pénze, az időpontot keres a magánrendelőben. Akinek nincs, könnyebben halogat, miközben egy kezdetben kisebb probléma egyre komolyabbá és drágábban kezelhetővé válhat.

A fogászati alapellátás finanszírozásának rendezése ezért nem egyszerűen fogorvosi érdekkérdés. Arról szól, hogy a fogmegtartás és a normális ellátás alapvető egészségügyi szolgáltatás marad-e – vagy lassan olyan lehetőséggé válik, amelyhez elsősorban az jut hozzá időben, aki meg tudja fizetni.